Általános

Julius Meinl, a velünk élő legenda- kiállítás a Szent István kávézóban

Október hónap mindig kiemelt jelentőséggel bír a Julius Meinl életében, hiszen a kávé világapja alkalmából különleges promóciókkal és programokkal kedveskedünk a kávé szerelmeseinek.

Egyik legújabb partnerünk, a Szent István kávéház maga is nagy rajongója az immár 160 éves Julius Meinl család történetének és termékeinek. Ebben a gyönyörű épületben, a kézzel fogható és érezhető történelmi hangulatban fogalmazódott meg bennünk a gondolat, hogy mutathatnánk közösen többet ebből a csodás történetből. Külön öröm, hogy partnerünk egyben műgyűjtő is, így a Julius Meinl és a privát gyűjtemény ötvözetéből jött létre ez a remek kiállítás, amit sok szeretettel ajánlunk a Budavári Palotában tett séták kiegészítéseként, vagy akár ha szeretnének elfogyasztani egy tökéletesen elkészített Julius Meinl kávét a város egyik legszebb kávézójában. A kiállítás október 23 és november 7 között szünetel, azonban 8-tól ismét várja a látogatókat.

Ne feledjék, október végéig még beváltható a helyszínen a kávé világnapján kapott vouchert!


A kiállításról az alábbi összefoglaló készült:

Az egész úgy kezdődött, hogy 1862-ben, egy akkor 38 éves, Julius Meinl nevű prágai fiatalember gondolt egy nagyot és Bécsbe költözött, ahol még ebben az évben megnyitotta első üzletét a Monarchia fővárosában. A kis bécsi üzlet kínálatát a kávébab mellett, szálas teák és más egzotikus portékák, különleges finomságok alkották. 1877-ben Meinl - az ekkor még általánosan elterjedt otthonpörköléssel szemben - kidolgozott egy saját pörkölési eljárást, így ezután már első sorban nem nyers, hanem előre pörkölt, egyenletes minőségű kávét árusított újabb és újabb üzleteiben. A kiváló ötletnek köszönhetően a vállalkozás rohamos fejlődésnek indult és mesés felívelése nem csupán összekapcsolódott, hanem - Európa első professzionális kávépörkölőjeként - szinte eggyé vált a Monarchia nagyvárosaiban éppen kialakuló kávéházi kultúra romantikus virágzásával. Ennek eredményeként 1900-ban Julius Meinl vagy - ahogyan Magyarországon nevezték - Meinl Gyula a belvárosi Kossuth Lajos utca 1. szám alatt megnyitotta első pesti fióküzletét. Az üzleti sikereket jól jelzi, hogy alig telt el néhány év és megalakult a Meinl Gyula Kávébehozatal Részvénytársaság. Az átmenetinek bizonyuló pesti termelőüzemeket végül az alapító azonos nevű fia, ifjabb Julius Meinl az 1930-as évek végén Budán, a Budafoki úton egyesítette gyárrá. Ekkor már több mint 300 fióküzlet működött Magyarországon, melyek kínálatában a saját márkás pörköltkávé mellett a saját márkás teák, kakaók, kekszek, dzsemek, likőrök, borok és mindenféle delikátesz finomságok szerepeltek. Könnyű volt a Julius Meinl üzleteket felismerni, ugyanis a híres bécsi grafikus, Joseph Binder a 20-as évek közepén megalkotta a cég emblémáját, azt a vörös fezes mór figurát, amely a nagyközönség számára még sziluettként is a Meinl márka összetéveszthetetlen ismertetőjegyévé, illetve a minőségi kávé védjegyévé vált. A békeidőben a márka óriási fejlődésen ment keresztül, s a cég újabb és újabb termékekkel, egyre szélesebb szortimenttel jelent meg a piacon. Azonban a békében virágzó és gyümölcsöző élelmiszerkereskedelem a háború alatt erősen visszaesett, kialakult a hiány, amelynek eredményeként az emberek szinte egész Európában elsősorban -kényszerűségből pótkávéval pótolták a valódi babkávét. A hazai cég forgalma is jelentősen visszaesett. A háborút követő magyar jóvátételnek „köszönhetően” az egykori kapitalista sikercég 1952-ig szovjet kézen volt, majd később a szocialista nagyvállalatba, a Csemege Élelmiszerkereskedelmi Vállalatba olvadt bele. Külön érdekesség, hogy logója is kiegészült a később, Magyarországon szintén igen ismertté vált csemegekosárral. A szocializmusban a Budafoki úti gyár a Csemege Édesipari Gyár Budafoki úti telephelyeként, „csokigyárként” vált ismerté. A rendszerváltás után Csemege-Julius Meinl Ipari és kereskedelmi Rt. néven újult meg a cég, majd a kilencvenes években eladásra került. Mindezek ellenére a Julius Meinl, mint márka, illetve mint kávé és tea forgalmazó családi vállalkozás napjainkban is a világ élvonalában van. A Kávéházunk falain látható plakátokkal, valamint az itt kiállított tárgyakkal a Julius Meinl sikertörténetét, a velünk élő legendát szerettük volna megidézni vendégeink számára.

Cikk megosztása